Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Tompa Mihály:

 

A HALÁSZ ÉS ARANYHAL.

 

A Tisza partján nyári éj vagyon,
A rekkenő hőség enyhült nagyon;
Zug a nádas, a viznek erdeje,
S habokra hajlong bokrétás feje.

Körűl a táj az éjben elmerült;
Csak a kuvik szól, más madár elült,
Dalolt, kicsínyeit megápolá,
S fejét meleg szárnya alá dugá.

A nádas-lakók legfurcsábbika
Ámitva bömböl, a bölömbika;
S a suta fűrjnek pitypalattyinál,
Féléjszakán a szája be nem áll.

 

A nyáj kolompja, mint egy éjharang,
- Elhallik messze harmaton a hang -
Mélán beszél át a nagy éjszakán,
Az éjmagány még csendesebb szaván;

S mintha dobnál a vizbe nagy követ,
Egy loccsanást benn uj meg uj követ;
Vadréce-pár csap a habokra ott,
Vagy egy-két torkos harcsa felbukott.

S mig a tulpartról, az ég enyhiben,
A csárda szürkül át nagy kétesen:
Imitt a kecsegés halásztanyán,
A megrakott tűz víg szikrákat hány;

 

A kört, kisebb, nagyobb cselédivel,
Karád a vén halász foglalja el;
Regényes a kép és vonzó nagyon...
A Tisza partján nyári éj vagyon.

       -------------

Szeretnétek, fiúk, ha
Beszélnék egy regét,
Minőt a hét apátok
Lelke sem halla még?'
Igy törte szós Karád meg
Az álmos hallgatást,
Vetvén a fűzfagalyból
A tűzre jó rakást.
'Jó, hát mondok; hanem még
Más a dolog sora:
Torkom kiszáradott, mint
Az országút pora;
Mert hasztalan! biz én már
Öreg legény vagyok!
Bor nélkül, vizlucsokban
Nyáron is megfagyok.
Kenyerem víz, de inni
Nem kell nekem szegény...!
Ha megáhítom a bort,
Csak bort iszom biz én!

Azért szolgám, ugorj át!
Zörgesd fel Dávidot;
Mondd: a vén halkapó, tul
Szörnyen megszomjazott;
S nem a világ - tudod már! -
Egy-két sovány keszeg;
De kitépem szakálát,
Csak jól ne mérje meg!'
S mig meghasad köd és hab
A gyors ladik nyomán,
Karád nagyot kiált még
A távozó után:
'Ne késs' sokáig, áldom
Fiú az Istened...!
- S felbillentvén kalapját,
Megnézte az eget; -
,Úgysem lesz még időn túl
Egy kis borozgatás,
Hiszen kenyérebéden
Alig van a kaszás!'

 

      -------------

Volt egyszer egy király; - már
Nem tudom a nevét,
Mert még gyermekkoromban
Hallottam e regét; -
Budán lakott, elég az
Hozzá, s magyar vala;
Kenyere háború volt,
Melyben meg is hala.
A tengerről, hol egyszer
Igy háborúskodott:
Magával egy igen szép
Aranyhalat hozott.
És a királykisasszony
Nagyon örült neki;
Hol asztalára tette,
Hol ablakára ki...

Azonban a halacska
Nőtt, nőtt, nevelkedett,
Hogy már a szűk üvegben
Alighogy férhetett;
S gyakran mosolygva nézvén
A jószivű király,
Hogy édes lánya benne
Minő kedvet talál:
A szép Margit-szigetben - -
- Szolgám! te vagy az ott...? -
... Egy rendes kis halastót
Gonddal csináltatott,
Mely takaros, de mégis
Elég tágas vala,
Pedig kristály-üvegből
Feneke, oldala.

S minden istenadott nap
A szép királyleány
Ott termett a szigetben,
Keresztül a Dunán:
Elnézte órahosszat
A fürge szép halat,
S megázott nem csak egyszer
A drága patyolat
A gyönyörű teremtés
Kezén, - hogy szaporán,
Örömlihegve kapott
A halkirály után;
Mely gondos ápolóját
Már szintugy ösmeré,
S morzsolgató kezéből
Az étket elvevé.
Tubácska, gerle, mókus,
Minden feledve lett;
Halát szerette a lány
A többiek felett.

 

De hirtelen megárad
Egy éjjel a folyam;
Sziget s tavacska a víz
Alá temetve van.
És reggel, a világ hogy
A két partra siet:
Csupán a fák mutatták,
Mely tájon a sziget!
Az áradás, ahogy jött,
Hamar el is szaladt,
De a tóban a halnak
Csak hült helye maradt:
Szilaj habok lopák el,
Ragadva azt tova,
S hét országnak halásza
Sem mondja meg: hova?

Rimánykodott atyjának
A lányka, hogy neki
Az elszökött halacskát
Ismét kerítse ki;
- Azt gondolta a lelkem,
Hogy ez csak úgy lehet! -
Király szive megesik
Lányán, akit szeret;
És országszerte hangzott
Kevés idő alatt,
Hogy aki kézre tudja
Kerítni a halat,
És azzal, nagy sietve
Budavárába fut:
Becsűleten felül még
Kap egy egész falut.
Még a pap is halász lett,
S félország szaporán;
Vége! elmenni halnak
Nem lehet a nyomán!

Akkor a Tisza partján
Egy kis házacska állt,
Melyben legényfiával
Öreg halász lakált;
A ház e tájon állott
Nem messze, ugy lehet:
Szegény apám, - nyugodjék! -
Még tudta a helyet.
S hogy híre-hamva sincs már,
Nem kell csudálni, mert
Hejh a Tiszán azóta
Igen sok víz lement!

Mig a legény a vízen,
Gyalmot szedett, vetett:
Vén apja már csak a jó
Tanyán tüzelgetett;
Sokat tudott beszélni
A régiek felől,
S hogy háborúban is volt,
Látszott beszédiből,
S nem hiábanvalóság
Volt szájában, ha szólt;
Mint a fehér galamb, ősz,
De jó erőbe' volt.

S egyszer, tudná az Isten,
Mi lelte a legényt?
De tenger-éjszakán át
Nem hunyta be szemét;
Sápadt volt, és sohajtott...
Nem mondta, mije fáj,
Bánat csüggött a szívén,
Mint valami nadály.
Csolnakján, nem csak egyszer,
Vízmentiben lement,
Mert andalgási közben,
Lapátja csak pihent:
S hálóját a fenékre
Ferdén buktatva el:
A gyors habokra bámult,
S fél nap se huzta fel,

Megmondom én, mi volt a
Szegény fiú baja:
Szivében szerelemnek
Zugott hamis zaja;
De gazdag úri lány volt
A fiu kedvese,
S szép, hogy mellette Tündér
Ilona semmi se!
S ráfogni is ki merné...?
A gazdag úri lány,
Szintúgy epekedett a
Halászlegény után.

Egyszer, hogy a legény a
Vizparton álldogált,
Hogy már megszégyenítse
Dologtalan fiát:
A vén halász, kezébe
Nehéz hálót fogott,
S a sarkantyú vizéhez
Azzal eltapodott;
Lenyomta a fenékre...
- Fiához mit se szólt, -
S midőn felhúzta: benn az
Aranyhalacska volt.

    -------------

Megadta, amit ígért,
A bőkezű király;
- Nem játszik az szavával,
Királyi szó megáll! -
S a vén halász fiával
Budára ballaga,
Hogy az aranyhalacskát
Ő adja át maga;
S hogy amit rég ohajtott,
Meglássa, a - Dunát,
Meg a királyt, s lakását,
A hirneves Budát.

       -----------

S hogy megjövének onnan,
Örülve, gazdagon,
Mely mondva volt a hosszú
Pecsétes iraton:
Elfoglalják az árnyas
Szigetben a falut,
- Hol vígan a nagy és kis
Tiszának árja fut, -
S ez a nemeslevélben
Halász nevet nyere,
Amelynek két aranyhal
Volt ékes címere.

      ------------

Szép kedvesét az ifju
Elnyerte csakhamar,
És boldog volt az uj pár,
Mint a vizben a hal;
S a vén halász közöttök
Élt nagy nyugalmasan;
Bor közt, hires Budáról
Beszélve untalan.
Elmondta: a király mily
Édesdeden beszélt,
Mi több: vállára tette
Háromszor is kezét!
És büszke volt ezekre,
S szivének jól esett,
Hogy nemzetes nagy uram
Névvel neveztetett.
Amelyet a királytól
Kapott a vén halász,
Füzes Tisza-szigetben
Maig megvan Halász.

  -------------

Elmondván szós Karád a
Hires halász-regét,
Álom fogá be aztán
A hallgatók szemé;
S az iskolás fiú a
Mesével álmodott:
Horgával a Tiszából
Aranyhalat fogott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.